#Nagyítás fotógaléria

Magyar érmek, meglepő képek Kazanyban
 

Magyar érmek, meglepő képek Kazanyban

Félidőn túl jár a kazanyi vizes világbajnokság, megvan az első három magyar érem: Olasz Anna szombaton ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszók női 25 kilométeres versenyében, Cseh László hétfőn az 50 méteres pillangóúszás döntőjében lett holtversenyben harmadik, Hosszú Katinka pedig ugyancsak hétfőn világcsúcsot úszva, hatalmas fölénnyel győzött a 200 méter vegyesen. Pillanatok Kazanyból.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Magyarok New Yorkban
 

Magyarok New Yorkban

Gyakornoki program után az ENSZ főtitkársága, magyar könyvesbolt East Village-ben, Lángos Truck a Wall Streeten. Három magyar, akik szerencsét próbáltak a lehetőségek országában, és sikerrel jártak.

fm fm

62 éves a koreai fegyverszünet
 

62 éves a koreai fegyverszünet

Az évente megrendezett ünnepen hagyományosan az imperialista Egyesült Államok fölött aratott győzelemnek ''örvend'' a zárt kommunista diktatúra népe. Kim Dzsong Un vasárnap erősen Amerika-ellenes beszédet tartott, amelyben arra biztatta a fiatalabb generációkat, hogy őseik szellemiségében védjék meg Észak-Koreát a külső ellenségtől. ''Örökre elmúltak azok az idők, amikor az Egyesült Államok nukleáris fegyvereivel zsarolt minket, ma már nem kell, hogy féljünk az USA-tól, ma már az amerikaiak félnek tőlünk.''

hvg.hu hvg.hu

Forróság, pénzeső és ponthatárhirdetés a hét képein
 

Forróság, pénzeső és ponthatárhirdetés a hét képein

Depardieu kaszálni tanult, szóltak a kürtök Németországban, cápa támadt szörfösökre, pénzt szórtak a FIFA-elnökre, kiderültek a felvételi ponthatárok és eltemették Jules Bianchit. Mindezt pokoli forróságban, de ha lemaradt volna valamiről, most pótolhatja - ez volt a hét képekben.

Fazekas Zsuzsanna, Fülöp Máté (szerkesztő) Fazekas Zsuzsanna, Fülöp Máté (szerkesztő)

Ilyen volt a Bánkitó fesztivál
 

Ilyen volt a Bánkitó fesztivál

Véget ért a hetedik alkalommal megrendezett Bánkitó fesztivál: a széleskörű zenei választékon túl számtalan civil és kulturális program várta az érdeklődőket. A napijegyek péntekre és szombatra is elfogytak, és bár családias fesztiválként emlegetik, a Bánkitó éjszakai világa simán felvette a versenyt a hazai gigafesztiválok felhozatalával; a bulizni vágyók mindent megkaptak.

hvg.hu hvg.hu

A Plútó és a világverő magyar a hét képein
 

A Plútó és a világverő magyar a hét képein

Épül a kerítés a déli végeken, végre lefényképezték a Plútót, Manu Chao felpörgette Budapestet, Imre Géza végigverte a világot párbajtőrben, teltház a Bánkitó fesztiválon, Mexikó legkeresettebb drogbárója újra megszökött, a bikákat továbbra sem hagyták békén Pamplonában, a görögök pedig végre megszavazták a megszorításokat. A hét legfontosabb eseményei képekben.

Iliás-Nagy Katalin - Fazekas Zsuzsanna Iliás-Nagy Katalin - Fazekas Zsuzsanna

''Ez kutyább hely, mint Pesten a Nyóc''
 

''Ez kutyább hely, mint Pesten a Nyóc''

Ököritófülpös legutolsó utcáiban kézzelfogható a nyomor. A főtéren viszont egy csikk sincs elhajítva, a cigánysoron fűnyíróval vágják a ház előtt a gazt. Ugyan mindenki megpróbál kitörni, mindenkinek vannak álmai, de külföldre menni sehogy sem tudnak. Az érettségizett, szakmával is rendelkezőknek is marad a közmunka, legfeljebb csak Mátészalkáig vagy Budapestig jutnak el. Akinek az sincs, annak marad a drog és a prostítúció. Senki sem segít.

Bárdi Bálint - Túry Gergely Bárdi Bálint - Túry Gergely

Húsz éve történt a srebrenicai mészárlás
 

Húsz éve történt a srebrenicai mészárlás

Máig nem tudni, pontosan hányan és kik haltak meg a srebrenicai vérengzés során, amelyet húsz évvel ezelőtt, 1995. július 11-én és a következő napokban követtek el a boszniai szerb erők a bosnyákok ellen, s a mészárlás néhány felelőse ellen jelenleg is folyik még a bírósági eljárás.

Stiller Ákos, Fülöp Máté (szerkesztők) Stiller Ákos, Fülöp Máté (szerkesztők)


A görögök nehéz hete és a véres péntek
 

A görögök nehéz hete és a véres péntek

Több ezer bevándorló a magyar határnál, megoldatlan, de fizetésképtelenséggel fenyegető görög válság, véres merénylet Tunéziában, halálos hőség Pakisztánban, Szent Iván-éji ünnepségek és vallási fesztiválok. Képes összeállításunk a hét legfontosabb eseményeiből.

Iliás-Nagy Katalin - Fazekas Zsuzsanna Iliás-Nagy Katalin - Fazekas Zsuzsanna

Még nincs kerítés, de így is nehéz az átjutás
 

Még nincs kerítés, de így is nehéz az átjutás

Naponta száznál is többen próbálnak átjutni a Szabadka környéki határsávon, ahol a várakozás sem egyszerű. A főként Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkező menekültek a szabadkai téglagyárnál bokrok és fák közé ácsolt búvóhelyeiken várják az alkalmas pillanatot vagy a megfelelő embercsempészt. A határátlépés szinte minden esetben sikerrel jár, de a környékről igen nehéz kijutni, néhány kilométeren belül szinte minden csoport összetalálkozik a helyi mezőőrrel vagy egy készenlétis járőrrel.

Szalai Balázs - Fazekas István Szalai Balázs - Fazekas István

Oroszlángyilkosság és hőlégballonok a hét képein
 

Oroszlángyilkosság és hőlégballonok a hét képein

Szinte az egész világ haragszik az amerikai fogorvosra, aki lelőtte a legendás zimbabwei oroszlánt. Itthon az egészségügyi állapotok, a kerítésépítés és a migránsügy borzolta a kedélyeket. Ha lemaradt volna a hét híreiről, itt az alkalom pótolni – ez volt a hét képekben.

Fazekas Zsuzsanna, Fülöp Máté (szerkesztő) Fazekas Zsuzsanna, Fülöp Máté (szerkesztő)

Három hét hajtás - véget ért az idei Tour de France
 

Három hét hajtás - véget ért az idei Tour de France

Idén is jó pár ellenérvünk van azoknak, akik szerint a Tour de France unalmas. A profi kerékpársport csúcseseménye idén is bővelkedett érzelmekben, vitákban, bukásokban és még sokáig emlegethető pillanatokban. A végső győztes, másodszor diadalmaskodó Chris Froome minden idők egyik leggyűlöltebb Tour-győztese, akinek idén nem az ellenfeleivel, hanem az utak mellett álló ellendrukkerekkel kellett leginkább megküzdenie. Az előzetesen szorosnak jósolt háromhetes versenyt végül simán hozta a brit kerekes, de mögötte rengeteg apró dráma zajlott. Ivan Basso könnyek között jelentette be, hogy hererákos, a német Tony Martinnak sárga trikóban kellett feladnia a versenyt egy bukás miatt, az összetettben harmadik Alejandro Valverde zokogva ünnepelte, hogy 35 évesen végre dobogóra állhat Párizsban.

Bicsérdi Ádám, Fülöp Máté (szerkesztők) Bicsérdi Ádám, Fülöp Máté (szerkesztők)

 

"Apu, eléggé biztos vagyok benne, hogy meleg vagy"

Gabriela Herman négy éve fotózza azokat a gyerekeket, akiket meleg párok neveltek fel, vagy akiknek az idő során coming outoltak a szülei. A fotósorozat, mint egyik interjújában mondja, egyfajta terápia is a New Yorkban élő portréfotós számára, akinek az édesanyja akkor mondta el, hogy leszbikus, amikor ő egyetemre járt. Ez a téma sokáig tabunak számított az amúgy nagyon összetartó családban. Gabriela egy meleg jogvédő szervezet segítségét kérte, hogy olyan gyerekekkel találkozhasson, ahol hasonló coming out volt a családban. Az évek alatt több tucat fiatallal beszélgetett és készített portrésorozatot a fotós, amit a héten jelent meg a New York Times hasábjain is. Képek és történetek - Nagyítás-fotógaléria.

Stiller Ákos - képszerkesztés Stiller Ákos - képszerkesztés


San Fermín: a bika halála
 

San Fermín: a bika halála

A város védőszentjének tiszteletére a középkor óta rendezik meg a San Fermín-ünnepet az északspanyol városban. A kilencnapos fiesta minden reggel bikafuttatással kezdődik. Minden évben rengetegen sérülnek meg ezen a bátorságpróbán, halottja a futásnak utoljára 2009-ben volt.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Megemlékezés és vihar a hét képein
 

Megemlékezés és vihar a hét képein

Húsz éve történt a srebrenicai mészárlás, Európában erdőtüzeket okozott a hetek óta tartó hőség, Magyarországon pedig halálos áldozata is volt a lehűlést meghozó nagyerejű viharnak. Sarló-kalapácsos feszület, 80 éves dalai láma, elmosott Balaton Sound - képes összeállításunk a hét képeiből.

hvg.hu hvg.hu

Így színesebb a világ - fotógaléria a Budapest Pride-ról
 

Így színesebb a világ - fotógaléria a Budapest Pride-ról

Kordonokon belül vonult a 20. Budapest Pride több ezres tömege, és egy maroknyi homofób itt-ott felbukkant, nem tudtak megzavarni senkit és semmit. Náluk sokkal feltűnőbb volt, hogy a szervezők által számolt 16 ezres tömeget nagyon sok rendőr kísérte. Soha ennyien, soha ilyen hatékony biztosítás mellett nem vonultak még Pride-on, Budapesten. Az idei családias felvonulás a Nagymező utca - Andrássy út kereszteződésétől indult és a Tabánban ért véget. A szervezők a húsz éves hagyományokkal rendelkező, legszínesebb, legvidámabb és legbefogadóbb felvonulásra hívták meg a résztvevőket, hogy zenével, zászlókkal, transzparensekkel szólaljanak fel azért, hogy leszbikusként, melegként, biszexuálisként, transznemű vagy queer emberként szabadon élhessenek.

Túry Gergely - Börcsök Zsófia Túry Gergely - Börcsök Zsófia

Hazai fotós nyerte a Big Picture természetfotó-pályázatát
 

Hazai fotós nyerte a Big Picture természetfotó-pályázatát

Magyar fotós alkotását díjazták egy rangos nemzetközi fotópályázaton. Nem is akárhogyan: Kudich Zsolt ''Repülő kócsagok'' című fotója a Kaliforniai Tudományos Múzeum (California Academy of Sciences) Big Picture nemzetközi természetfotó-pályázatának nagydíjasa lett. A kép a gemenci erdőben készült kora hajnalban, amikor a madárcsapat pihent. Galériánkban a pályázat első helyezettjeit mutatjuk be.

hvg.hu hvg.hu